Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése alapján a szerbek zárt kapuk mögött kötelesek a következő hazai tétmérkőzésüket - a március 25-ei, északírek ellenit - megrendezni, ezen kívül még egy találkozóra vonatkozóan hasonló büntetést kaptak, két évre felfüggesztve.
Az olaszok egy hazai mérkőzésüket játsszák zárt kapuk mögött, ám ennek a végrehajtását is felfüggesztette az illetékes UEFA-bizottság, amely az olaszokat 100 ezer, a szerbeket pedig 120 ezer eurós pénzbüntetéssel is sújtotta. Ezen kívül az UEFA arra kötelezi a szerb szövetséget, hogy tartsa távol szurkolóit az idegenbeli Eb-selejtezőktől.
Az Eb-selejtezőt a 6. percben le kellett fújni Genovában, miután a vendéghuligánok pirotechnikai eszközöket dobáltak be a pályára. A drukkerek már napközben összecsaptak a rendőrökkel, és saját csapatuk buszát is megtámadták. A rendbontásban 16 ember megsérült, a polgármesteri hivatal legalább 80 ezer euróra (22,4 millió forint) becsülte a városban keletkezett károkat.
A szombati szerb lapok megkönnyebbülten kommentálták az ítéletet: a Press címe szerint "Rosszabb is lehetett volna", és az UEFA "megkegyelmezett" a szerbeknek. "Kaptunk egy utolsó esélyt" - írta a Blic, míg a Politika úgy fogalmazott: "Jól jöttünk ki az ügyből".