szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai is megszólaltak Nagy László nyílt levelével kapcsolatban. Reakciójukat, melyben egységesen támogatják Nagy Lászlót, a kezi.hu portál jelentette meg.

Kedves kézilabda-barátok, tisztelt Magyar Kézilabda Szövetség!

Az utóbbi napokban szakmai és szurkolói körökben egyaránt komoly vihart kavart a férfi kézilabda-válogatott korábbi csapatkapitányának, Nagy Lászlónak a levele.

A magunk részéről nem szeretnénk sem botrányt okozni, sem tovább görgetni a „Nagy-ügyet", viszont az eset felvet problémákat, amelyek megoldásra várnak.

Mindannyian egy irányba húzunk: eredményes válogatottban szeretnénk szerepelni. Csapatunk összetartó közösség, ezen a tényen nem változtathat semmiféle külső körülmény.

De: kivétel nélkül mindenben egyetértünk Nagy László megállapításaival, amelyek a válogatott körülményeire, lehetőségeire vonatkoznak.

Reményeink szerint ez a helyzet egy folyamat kezdete, amely során mindenki mindent megtesz annak érdekében, hogy a válogatott minél eredményesebben szerepelhessen – már a svédországi világbajnokságon is. Mi, játékosok mindezt a pályán és az edzéseken tudjuk bizonyítani.

Ugyanakkor nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is a megoldások hívei vagyunk: éppen ezért párbeszédet kezdeményezünk a magyar válogatott működési feltételeit, menedzselési kérdéseit illetően a Magyar Kézilabda Szövetséggel.

Szeretnénk, ha mindkét fél őszintén elmondaná a véleményét, de ami még fontosabb: a lehetőségeit és az igényeit is. Bízunk benne, hogy levelünk minél rövidebb időn belül elindítja a változásokat.

Érdekünk és célunk közös – az olimpiai részvétel kiharcolása, a magyar kézilabdázás eredményességének és a válogatottak, klubcsapatok által kiharcolt tekintély megőrzése. Ehhez párbeszédre és változásokra van szükség.

A válogatott tagjai a továbbiakban a média számára ebben a kérdésben nem szeretnének nyilatkozni, az ügyet a nyilvánosság felé jelen levelünkkel lezártnak tekintjük. 

A Magyar Kézilabda Szövetség válaszát várva,

Üdvözlettel,

A magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!