„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A német-török Mesut Özil tavaly elhagyta a Werder Brement. Sokáig úgy tűnt, a Barcelonához fog igazolni, amiből mégis Real Madrid lett. Mi állt a háttérben?
Andoni Zubizarreta, az FC Barcelona technikai igazgatója nyáron, a világbajnokság után már elő is készítette a török származású német válogatott Mesut Özil leigazolásáról szóló szerződést, mert úgy tűnt, mindenki beleegyezik az üzletbe - írja az FC Barcelona Noticias blog.
A 2010-es focivébé egyik hőse a megállapodás szerint még egy szezont maradt volna csapatában, a Bundesligában szereplő Werder Bremennél, majd csak utána, egy éves megfigyelés után csatlakozott volna a katalán mamutklub keretéhez.
A Barca trénere, Josep Guardiola sokáig úgy tűnt, elégedett a vásárlással, de a végén mégis visszamondott mindent. A tréner úgy fogalmazott, hogy ezt a szerepet a középpályán be tudják tölteni az ificsapatból feljövő, saját nevelésű fiatalok is, ami nem utolsó sorban a klubnak is sokkal olcsóbb megoldás.
José Mourinho, a Real Madrid trénere viszont nem hezitált ennyit, gyorsan lecsapott a lehetőségre, és elvitte a spanyol fővárosba Özilt. Ára nagyjából tizenöt millió euró volt, hat évre írt alá.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.