Egy évre kitiltottak egy szurkolót Debrecenben

A Debrecen labdarúgócsapatát működtető cég vezetősége egy évre eltiltotta az általa szervezett sportrendezvények látogatásától az együttes egyik szurkolóját.

  • MTI MTI
Egy évre kitiltottak egy szurkolót Debrecenben

A DVSC Futball Zrt. igazgatóságának pénteki közleménye szerint a november 7-én a Szolnok ellen 4-0-ra megnyert bajnokin egyes szurkolói csoportok magasabbra helyezték ki a transzparenseket, mint az az MLSZ szabályzatában megengedett, így a mérkőzés biztonsági szolgálata az előírások szerinti magasságba helyeztette át azokat.

"A biztonsági szolgálat ezen egyértelműen jogszerű és szükséges eljárása, érthetetlenül olyan reakciókat váltott ki egyes szurkolói vezetőkből, amelyek durva, obszcén és becsületsértő kijelentésekhez és rigmusok skandálásához vezetett - áll a közleményben. - A legsúlyosabb szabályszegést elkövető szurkolói vezetőt, a DVSC FUTBALL Zrt. Igazgatósága egy évre eltiltotta, az általa szervezett sportrendezvények látogatásától, a sportról szóló törvény rendelkezései alapján."

Az igazgatóság további két szurkolói vezetővel szemben is megállapította a jogsértés megvalósítását, azonban az enyhébb súlyú elkövetési magatartásra tekintettel, valamint bízva abban, hogy a jövőben hasonló cselekmény nem fordul elő, velük szemben szankciót nem alkalmazott. 

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.