„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Erdei Zsolt új tanácsadója, Greg Leon szerint a korábbi világbajnok magyar ökölvívónak egy Bernard Hopkins elleni mérkőzés jelentené az igazi áttörést.
A profiboksz.hu kedden arról számolt be, hogy az üzletember szerint a 36 éves, amatőrként olimpiai bronzérmes Erdei készen áll az amerikai piac meghódítására, ehhez pedig Hopkins lenne a legjobb ellenfél. Erdei magyar idő szerint vasárnap hajnalban, Atlantic Cityben szinte pontosan egy év után lépett ismét ringbe: a kenyai Samson Onyangót magabiztosan, egyhangú pontozással győzte le.
Az eddigi 32 profi meccsét kivétel nélkül megnyerő Erdei Zsolt legutóbb tavaly novemberben az olasz Giacobbe Fragomeni ellen mérkőzött, s lett akkori sikerével a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoka, míg azt megelőzően közel hat éven át volt a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú bajnoka.
A most 45 éves Hopkins a félnehézsúly egyik élő legendája, több mint tíz éven át volt világbajnok, gyakorlatilag a kategória minden kiválóságával, így Oscar de la Hoyával, Roy Jonesszal, Joe Calzaghe-val és Antonio Tarverrel is bokszolt.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.