Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Hatalmasat esett, és eltörte a lábát a brit Chemmy Alcott a női alpesi sízők Lake Louise-ban sorra kerülő Világkupa-versenyének csütörtöki lesikló-edzésén.
A versenyigazgató tájékoztatása szerint a 28 éves síző egy ugratás után ért szerencsétlenül talajt, s tehetetlenül sodródott a pálya aljáig. "Brutális esés volt, melynek nagyon súlyos következményei lettek - nyilatkozta John Cassel. - Eltört a sípcsontja, és valószínűleg egy másik csont is a lábában." Alcottot azonnal kórházba szállították, és csütörtök éjszaka meg is operálták. A kanadai Lake Louise-ban pénteken és szombaton is lesikló Vk-futamot rendeznek, vasárnap pedig szuper-óriásműlesikló versenyre kerül sor.
Alcott egy korábbi eséséről itt láthatnak videót
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.