szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy év múlva nulla forintja lesz az FTC-nek - jelentette ki Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnökségi tagja.

A Fidesz országos pártigazgatója erről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt pénteken. Kubatov szerint a klub két és fél évvel ezelőtt eladta a labdarúgócsapatot, körülbelül 600 millió forintot kapott, ebből most 179 millió forint van még, ezt figyelembe véve egy év múlva nulla forint lesz a klubban. "Rend kell, a rend után teljesítmény és a teljesítmény után megérkezik a pénz is. A Ferencvárosnál pont a legelső hiányzik, hogy rend legyen, hogy átláthatóság legyen" - fogalmazott Kubatov. Hozzátette: most kezdte áttekinteni a szakosztályok gazdálkodását, és véleménye szerint katasztrofális a helyzet.

"A Fradinak nincs szponzora, meg kell találni azt a befektetőt, befektetési formát, ami hosszú távon garantálja a klub működését. Rentábilis klubot jelen helyzetben nemzetközi szereplés nélkül nem lehet fenntartani - mondta Kubatov. - Ehhez évi egymilliárd forintos befektetésre lenne szükség, melynek a nemzetközi példák alapján körülbelül három év múlva lenne eredménye".

Kubatov szerint az FTC-nek fél év kell ahhoz, hogy a gazdálkodása átláthatóvá váljon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Gazdaság

Kiderült, mennyiért árulják a Fradit

Eddig csak befektetői körökből szivárgott ki a hír, a múlt héten Kevin McCabe azonban nagydobra verte: túl kíván adni a Ferencváros csapat- és ingatlanfejlesztési projektjén - írja a Világgazdaság. Az irányár a lap szerint 50 millió euró (14 milliárd forint). Tarlós István budapesti főpolgármester magyar tulajdonban szeretné látni a Ferencváros Labdarúgó Zrt.-t, amelynek igazgatótanácsába az elnökség múlt héten Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját javasolta.

MTI Sport

McCabe hajlandó lenne eladni a Fradit

Kevin McCabe, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. tulajdonosa kedden bejelentette, hogy részben vagy egészben értékesítené a Zrt. részvényeit.

hvg.hu Sport

Maláj befektetőknek kínálják a Fradit?

A Ferencváros megbízott vezérigazgatója szerint mostantól maláj befektetőjelöltekkel is felveszik a kapcsolatot. Kevin McCabe tulajdonos Tarlós Istvánnal is egyeztetett.