Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy évvel elhalaszthatja a 2014-es Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ha az akadályozza az ugyanabban az évben, szintén Szocsiban sorra kerülő téli ötkarikás játékok előkészületeit.
A városvezetés közlése szerint az F1-es versenypálya építését időben befejezik majd, jóval a február 7-én kezdődő olimpia megnyitója előtt. "A Forma-1-es futam helyi szervezői által aláírt szerződésbe belefoglaltuk, ha a NOB úgy dönt, hogy a futam megrendezése bármilyen módon gátolja a játékok előkészületeit, akkor a nagydíjat csak 2015-ben rendezik meg először" - mondta Gilbert Felli, a NOB ügyvezető igazgatója.
Felli hozzátette, a tervek szerint az év végére az építkezések 70 százalékával végezniük kell a kivitelezőknek. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök és a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone októberben jelentették be, hogy Oroszországban 2014-től hét éven keresztül rendeznek majd F1-es versenyeket.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.