Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A napokban elhunyt Szuhanyik László pécsi autóversenyző hamvait pénteken a Mecsekben, egy versenyautóból szórják ki.
"Az eseményre a január 4-én, 53. életévében váratlanul elhunyt Szuhanyik László végakaratának megfelelően kerül sor" - közölte Pánics György, a Pécsi Volán autósport szakosztályának volt tagja csütörtökön. A néhai autóversenyző családtagjai és tisztelői pénteken 11 órakor találkoznak a Pécs Plázánál, majd a Mecsek ralikról ismert árpádtetői gyorsasági szakasz lapisi kanyarjához utaznak. Itt délben a család, a versenyzők, valamint a szakosztály képviselője búcsúzik az elhunyttól.
"A beszédeket követően Szuhanyik László fia, Balázs és egykori navigátora, Hóman Tibor versenyautóba ül, majd a gyorsasági szakaszon haladva, menet közben kiszórják a járműből az egykori kiválóság hamvait" - mondta Pánics György.
Szuhanyik László 1978-ban Ranga Lászlóval, minden idők egyik legsikeresebb magyar raliversenyzőjével az oldalán egy Ladával megnyerte a rali túra abszolút és kategóriabajnokságát. Egy évvel később a második, 1980-ban pedig újra az első helyen végzett kategóriájában. Szuhanyik később Hóman Tibor pilótája lett, pályafutását 1984-ben fejezte be.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.