Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság egyetlen magyar résztvevője, Arn Gréta az első körben három játszmában kikapott a 26-ik kiemelt Maria Jose Martinez Sanchez-től.
A 29 éves balkezes spanyol a 29 a világranglistán. A 31 éves Arn Gréta a nemrégiben Új-Zélandon megnyert tornán begyűjtött pontoknak köszönhetően jelenleg az 59-ik. Enne alapján tehát papírforma eredmény született.
Arn jó formáját mutatja, hogy az első két szett kiegyenlített játékot hozott. De a döntő játszmában a spanyol 3:2-es vezetésénél érthetetlenül visszaesett és pillanatok alatt elveszítette a mérkőzést. A verseny honlapja szerint a meccs két óra hat percig tartott.
M. Martinez Sanchez - Arn Gréta 6-3, 4-6, 6-2
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.