Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Felébresztették a mesterséges kómából Robert Kubicát, a Forma-1-es Renault pilótáját, aki vasárnap szenvedett súlyos ralibalesetet.
A lengyel autóversenyző, aki majdnem elveszítette a karját, ébredésekor azonnal navigátora állapotáról kérdezte az orvosokat. Giorgio Barabino, a Kubicát ellátó orvoscsoport egyik tagja elmondta, hogy a versenyző az ébresztéskor tudatában volt annak, hogy mi történt: "Tudja, hogy mi történt" - fogalmazott Barabino, majd hozzátette, hogy a pilótának már nincs szüksége gépi lélegeztetésre, ugyanakkor egy-két napig fokozott megfigyelés alatt lesz, erős nyugtatókat kap, és aludni fog.
A kórházban tartott sajtókonferencián az is elhangzott, hogy Kubica a baleset során nagyon sok vért vesztett, amit a műtét előtt, alatt és után pótolni kellett. A versenyző a közeljövőben még több operáción esik át, mert vasárnap csak a legfontosabb beavatkozásokat végezték el.
A 26 esztendős Kubica a Ronde di Andora-Memorial Roberto Melotto elnevezésű viadalon, Genova közelében Skoda Fabiájával a cél felé tartott, lecsúszott az útról, a szalagkorláthoz csapódott, majd nagy sebességgel egy templom falának ütközött. A tűzoltók szabadították ki a kocsiból, a navigátor, Jacub Gerber sértetlen maradt.
A lengyel pilóta hétórás műtéten esett át a genovai Santa Corona kórházban, melynek során egy héttagú csapat összerakta a jobb alkarját és kézfejét, ellátta lábsérülését, majd mesterséges kómában tartotta. A krakkói születésű Kubica első F1-es versenyét a 2006-os Magyar Nagydíjon vívta és két évvel később, a Kanadai GP-n szerezte meg első diadalát. Eddig 76 vb-futamon indult, legjobb eredményét 2008-ban érte el, amikor a negyedik helyen zárt a francia istálló gépével.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.