Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az alpesisí-világbajnokságok történetében először a Németországban kedden rajtoló eseményen fordul elő az, hogy az első hat helyezett pénzdíjban is részesül.
A 11 versenyszám mindegyikében 100 ezer svájci frankot (20,6 millió forintot) osztanak szét, a győztesek 40, a második helyezettek 25, a bronzérmesek pedig 15 ezer svájci frankkal lesznek gazdagabbak. A pénzdíjak felét a nemzetközi szövetség (FIS), másik felét pedig a helyi szervezőbizottság biztosítja.
A csapatversenyben aranyérmes gárda 50 ezer svájci frankot kap.
A garmisch-partenkircheni vb a 11 órakor rajtoló női szuper-óriásműlesiklással kezdődik.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.