Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Szombaton negyedszer is megoperálják, ezúttal a könyökén Robert Kubicát, a Renault Forma-1-es csapat ralibalesetet szenvedett pilótáját.
A versenyzőt kezelő Pietra Ligure-i kórház orvoscsapatának pénteki közlése szerint az újabb beavatkozással még inkább mozgathatóvá teszik a sérült testrészt, s ezzel a rehabilitáció is felgyorsulhat.
A 26 éves pilóta február 6-án, egy olaszországi raliviadalon szenvedett súlyos balesetet, a karját, a lábát és a kézfejét többször meg kellett operálni. Kubica helyét a német Nick Heidfeld vette át a Renault-nál.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.