Gyárfás Tamás elmondta, hogy a Magyar Úszó Szövetséget tavaly augusztus óta vizsgálják, a KEHI elnöke lezárta a vizsgálatot és mindent rendben talált. Az úszók elnöke szerint a MÚSZ nem tartozik az államnak. A MÚSZ elnöke érthetetlennek találja, hogy a közpénzek felhasználását ellenőrző Budai Gyula miért vizsgálja, hogy kiknek tartozik a szövetség. Gyárfás Tamás elmondta, hogy a 2010-es úszó Európa-bajnokság 219 millió forint állami támogatásban részesült, a kontinensviadal több mint 800 millió forintba került és valóban, a MÚSZ különböző alvállalkozóknak és beszállítónak 80 millió forinttal tartozik.
Gyárfás Tamás elmondta, hogy tíz nappal az Eb előtt 40 millió forinttal emelték meg a margitszigeti uszoda bérleti díját. A MÚSZ elnöke Ruza József főtitkár havi 660 ezres juttatását sem tartja soknak, mert főtitkári teendői mellett az Eb szervezési munkáját is ellátta.
A megszólított Ruza József emlékeztetett, hogy a MOB elnöksége elfogadta a MÚSZ olimpiai felkészülését, ami alapján vállalta a finanszírozást. Ruza elmondta, hogy még az Európa-bajnokság után lemondott és bejelentette, hogy két jelölt közül a MÚSZ vasárnapi közgyűlése Szabó Tündét fogja megválasztani főtitkárnak (a másik jelölt az úszó Deutsch Tamás volt). Ruza hozzátette: "Nem gyávaságból lépek vissza, nem futamodok meg!"
Végül Borkai Zsolt, a MOB elnöke kijelentette, hogy a vitás ügy kimenetelétől függetlenül a MOB támogatja a londoni olimpiára készülő úszókat. A MOB a MÚSZ szakmai anyaga alapján biztosítja az úszók felkészülésének támogatását.