Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Két mérkőzésen is botrány tört ki a férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján: a Factum Sport Debrecen - T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE találkozó után a hazaiak óvást jelentettek be, míg a Körmend-Albacomp derbin történt dulakodás a szövetség (MKOSZ) fegyelmi bizottsága elé kerül majd.
A 99-77-es vendégsikerrel zárult hajdúsági meccsen a két csapat játékosai a harmadik negyedben, egy szabálytalanságot követően összeverekedtek, percekig állt a játék, a biztonságiak is bementek a pályára - tájékoztatta az MTI-t Takács Endre, a hajdúságiak ügyvezetője. Végül két vétkest kiállítottak, a házigazdák reklamáló edzője, Mika Turunen pedig technikait kapott. A játék az utóbbiért ítélt két büntetővel folytatódott, ám a Debrecen óvást jelentett be, mivel a szabálytalanságért járó büntető elmaradt.
"Felvezettük a jegyzőkönyv hátuljára, hogy óvni kívánunk, erre most nyolc napunk van" - mondta Takács. "Várjuk a videofelvételt a városi tévétől, s majd annak ismeretében fogalmazzuk meg az óvás szövegét." Az MJUS-Fortress Körmend - Albacomp összecsapás (80-68) hajrájában egy rugdosódás borzolta a kedélyeket a fehérvári Tony Crocker és a hazaiakat erősítő Németh István között. "Az eset bekerült a jegyzőkönyvbe, így minden bizonnyal az MKOSZ fegyelmi bizottsága előtt folytatódik" - mondta Csák Tamás, a vasiak csapatvezetője. "Az eddigi tapasztalatok alapján egy-két meccses felfüggesztett eltiltás várható az ügyben."
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.