A Honvéd-ifi legyőzte a Real Madrid-ifit

A Budapest Honvéd büntetőpárbaj után legyőzte a Real Madridot a hétfői döntőben, ezzel megvédte címét a 17 éven aluli csapatok számára kiírt Puskás-Suzuki Kupa labdarúgó utánpótlástornán.

  • MTI MTI
A Honvéd-ifi legyőzte a Real Madrid-ifit

MTI - Beliczay László
A Székesfehérváron rendezett fináléban a spanyol csapat gyorsan vezetést szerzett, a Honvédnak azonban sikerült egyenlítenie, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőben a madridiak játszottak mezőnyfölényben, még azt követően is, hogy emberhátrányba kerültek. A hajrára aztán Kassai Viktor újabb Real-futballistának mutatta fel a piros lapot, a Honvéd pedig ezt követően egyértelműen fölényben játszott, gólt azonban nem tudott szerezni.

A kupagyőztesről így a büntetők döntöttek, s mivel a magyar csapat tagjai nem hibáztak, ellentétben riválisukkal megvédték címűket. A bronzérmet a görög Panathinaikosz szerezte meg, miután kétgólos hátrányból fordítva legyőzte a házigazda Videoton Puskás Akadémia együttesét.

PUSKÁS-SUZUKI KUPA, 2011

UTÁNPÓTLÁSTORNA, DÖNTŐ:
Budapest Honvéd (magyar) - Real Madrid (spanyol) 1-1
(1-1) - büntetőkkel: 5-3

A 3. helyért:
Panathinaikosz (görög) - Videoton Puskás Akadémia (magyar) 3-2 (2-2)
Az 5. helyért:
Ferencváros (magyar) - Hagi Academia (román) 1-1 (0-1) - büntetőkkel: 4-2

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.