Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Mourinhót öt meccsre eltiltották

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken öt mérkőzésről eltiltotta José Mourinhót, a Real Madrid portugál vezetőedzőjét az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája elődöntő első összecsapásán (0-2) kapott piros lapja és a találkozó után tett nyilatkozata miatt. A szankció az UEFA égisze alá tartozó sorozatokra vonatkozik.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Mourinhót öt meccsre eltiltották
AP

A spanyol fővárosi klub a közleményében jelezte, egy meccsre szóló eltiltást három szezonra felfüggesztett az UEFA, a maradék négyből pedig egyet már letöltött a tréner, amikor kihagyta az elődöntő e heti visszavágóját (1-1).

Mourinhót a múlt szerdán megvívott, madridi összecsapáson azért állította ki a játékvezető, mert reklamált, amikor piros lapot kapott Pepe, a Real védője. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a portugál szakember élesen kritizálta a játékvezetőt, valamint arra utalt, hogy az UEFA az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) támogatása miatt különleges elbánásban részesíti a Barcelonát.

A kontinentális szövetség múlt csütörtökön indított fegyelmi eljárást Mourinho ellen, s időközben a Barcelona a nyilatkozat miatt bepanaszolta az edzőt, a fővárosiak pedig ugyancsak panaszt tettek az UEFA-nál a katalán együttes játékosainak "sorozatosan tanúsított sportszerűtlen magatartása" miatt. A szervezet mindkét panaszt elutasította, de a Real fellebbezett az ítélet ellen.

Az UEFA pénteken arról is döntött, hogy az első mérkőzés szünetében kiállított barcelonai cserekapus, Pinto nem szerepelhet a BL-döntőben.