Szobrot állítanak Puskás Ferencnek Athénban

A Panathinaikosz és az athéni magyar nagykövetség a görög főváros önkormányzatának hozzájárulásával novemberben szobrot emel Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás kapitányának, a görög klub egykori edzőjének emlékére.

  • MTI MTI
Szobrot állítanak Puskás Ferencnek Athénban
AFP
A fővárosi klub ezt csütörtökön, a "Wembley eposz" 40. évfordulóján jelentette be a saját honlapján. 1971. június 2-án a Puskás irányította Panathinaikosz története legnagyobb sikerét ünnepelhette azzal, hogy a Johan Cruyff fémjelezte Ajax Amsterdam ellen a londoni Wembley Stadionban Bajnokcsapatok Európa Kupája-döntőt játszott. A finálét ugyan 2-0-ra elvesztette, de a meneteléssel így is maradandót alkotott.

A szobrot az Aposztolosz Nikolaidisz Stadion közvetlen környezetében állítják majd fel. A 2006-ban elhunyt Puskás 1970 és 1974 között irányította az athéni együttest, amellyel két bajnoki címet nyert.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.