A zöld-fehér klub honlapján olvasható közlemény szerint az európai szövetség (UEFA) hivatalosan kedden tájékoztatta az FTC-t a változásról, melynek értelmében június 30-án az Albert Stadionban, július 7-én pedig Örményországban csapnak össze az együttesek. A módosításra azért volt szükség, mert az EL-selejtező első fordulójában szintén érdekelt Banants Jereván ugyanazt a stadiont használja, mint az Ulisses.
Mégsem idegenben kezd a Fradi az Európa Ligában
A Ferencváros az eredetileg tervezettel ellentétben nem idegenben, hanem hazai pályán kezd a labdarúgó Európa Liga első fordulójában az örmény Ulisses ellen.
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész
Távozik a HUN-REN régi vezetése, amellyel a kormány kizártnak tartotta az együttműködést
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az AfD ifjúsági szervezetének egyik vezetője Németországhoz csatolta Svájcot, Ausztriát és Sopront, majd lemondott
A Nobel-díj nyertesei jöttek rá arra, amitől a 2020 utáni válságokat könnyebben megússzuk, mint a korábbiakat
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Sokkal jobban vágynak rá, mint amennyire élvezik – így szoktasd le a gyereked a mobilról és a chipsről
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.