Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Videoton 2-0-s vereséget szenvedett szerdán az osztrák Sturm Graz vendégeként Klagenfurtban, a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, a párharc első mérkőzésén. Az osztrák csapat első gólját a magyar légiós, Szabics Imre, a másodikat Roman Kienast szerezte.
Két góllal verte a Videoton FC-t a házigazda Sturm Graz a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Az osztrák csapat első gólját a Grazban játszó magyar válogatott Szabics Imre szerezte a 68. percben, a második találat a 91. percben született és Roman Kienast nevéhez fűződik.
A graziak sikere nagyon rossz előjel a Videoton számára, ugyanis a rivális az elmúlt 13, nemzetközi porondon megvívott párharcából továbbjutott, amennyiben hazai pályán nyerni tudott, ráadásul magyar csapat ellen története során még sosem esett ki. A visszavágót egy hét múlva, 20:30 órától rendezik Székesfehérváron.
Szabics Imre gólja
"Vereség esetén az eredménnyel semmiképpen sem lehetek elégedett, a Sturm Graz fölénk nőtt és jobb volt. De elégedett vagyok a játékosaim mentalitásával, ahogy küzdöttek és győzelemre játszottak. A kétgólos hátrány azt jelenti, hogy rosszabbak lettek az esélyeink, pedig eddig sem mi voltunk a favoritok" - nyilatkozta a meccs után Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője. Franco Foda, a Sturm Graz vezetőedzője azt mondta, "ez egy jó eredmény számunkra, az első gól megnyugtatta a csapatot. De nem dőlhetünk hátra, ugyanúgy teljes koncentrációval kell játszanunk Székesfehérváron, mert a párharc még nem dőlt el".
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.