A hazai szövetség tájékoztatása szerint a második helyet az idősebb korosztályban érdekelt Lakatos Tamás, Madarász Dóra vegyes páros szerezte, míg Madarász egyesben, valamint a holland Britt Eerlanddal párosban harmadik lett. Bronzéremmel utazhat haza a serdülő Ecseki Nándor, Bálint Bernadett, illetve a Szudi Ádám, Sabján Gergely kettős is.
Egy ezüst- és négy bronzérem az utánpótlás asztalitenisz Eb-n
A magyar csapat egy ezüst- és négy bronzérmet szerzett az oroszországi Kazanyban rendezett serdülő és ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokságon.

Meghalt Keresztes Tibor, Cintula, az első magyar DJ
Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a Pokorni Zoltán vezette hegyvidéki önkormányzat a kormány propagandáját
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.