„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Michael Schumacher még most igyekezett elejét venni az év végi visszavonulásáról szóló pletykáknak. Kijelentette, jövőre is marad a Forma-1-ben, sőt, lehet, hogy hosszabbít is.
A múlt héten az olasz média kérdezett rá Schumacher ügynökénél, hogy igazak-e a pletykák, azaz ügyfele befejezi Forma-1-es pályafutását, vagy sem. Ennek kapcsán a héten maga az érintett adott egyértelmű választ.
"Biztosan versenyezni fogok jövőre, ez egyértelmű - fogalmazott a Mercedes GP 42 éves pilótája az istálló egyik hivatalos rendezvényén. - Meglátjuk, mennyi fejlődési lehetőség, energia és vidámság van még ebben az csapatban."
A hétszeres világbajnok pilóta még azt is kilátásba helyezte, hogy 2012 után meghosszabbítja a szerződését, de két lábbal a földön jár. "Merész dolog lenne azt várni tőlünk, hogy akár már jövőre a világbajnoki címért küzdjünk, mert jelen pillanatban nagyon-nagyon távol vagyunk ettől."
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója hasonlóan gondolkodik, ugyanakkor megvédte Schumachert is, aki szerinte egyre közelebb kerül fiatal csapattársához. "A sebessége az utóbbi futamokon már Nico Rosberg közelében volt. Folytatni fogja ezt a lendületet."
A szakember egyetért Schumacher hosszabbítási szándékával, és hozzátette, hogy a csapattal is türelmesnek kell maradni, mert hosszabb időre lesz szükségük az eredetileg tervezettnél. "Normális körülmények között senki nem ugrik a negyedik helyről kapásból az elsőre."
A 2011-es Forma-1-es világbajnokság állását megtekintheti ide kattintva!
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.