Gary Neville, a Manchester United korábbi védője úgy véli, az angol labdarúgó-válogatottnak még legalább tíz évig nincs esélye arra, hogy kiemelkedő eredményeket érjen el jelentős tornákon.
"A mi labdarúgó-kultúránk hagyományosan az erőfutballistákra épít, így pedig nem tudtunk versenyben lenni még legalább tíz évig - idézte a volt játékos Red (Vörös) című önéletrajzi írását részletekben közlő Mail on Sunday. - Attól tartok, még rengeteget kell fejlődnünk, de jó irányban haladunk" - véli Neville, aki az előző szezonban vonult vissza, több mint 600 mérkőzéssel a háta mögött.
A jobb oldali védő 1995-ben mutatkozott be a nemzeti csapatban, öt szövetségi kapitány keze alatt játszott, véleménye szerint azonban ez csak "időpocsékolás volt", a válogatottbeli szereplést pedig egy "hosszú hullámvasúthoz" hasonlította. "Sajnálom a mostaniakat is, akiknek masszív elvárásoknak kell megfelelniük, miközben bár jók, néha nagyon jók, azért annyira mégsem, hogy tornákat tudjanak nyerni" - fogalmazott Neville.