Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A házigazda Fehérvár 7-1-re legyőzte az olasz bajnok Asiagót az ifj. Ocskay Gábor jégkorong emléktorna vasárnapi döntőjében, így az eddigi mindhárom alkalommal otthon tartotta a kupát.
A fehérvári fanatikusok a meccs előtt egy hatalmas, szinte egy teljes szektort betöltő, ifj. Ocskay Gábor arcképét ábrázoló transzparenst feszítettek ki, amelyet majd odaadnak a családnak.
Óriási iramban kezdett a házigazda, előbb a nyári szerzemény, Ryan lőtt sakk-matt helyzetben gólt, majd Nagy éles szögből leadott lövését védte be az olasz kapus, egy perc múlva pedig Magosi növelte a különbséggel. Rossz hír, hogy Ladányi porcsérülése kiújult, így az első harmad után már nem játszott.
A helyére felkerült Magosi élt a lehetőséggel, és a második harmad elején megint eredményes volt. Palkovics – akárcsak a korábbi két emléktorna fináléjában – közelről nem hibázott, felavatva ezzel a percekkel korábban beállt új olasz kapust.
A záró felvonásban szépítettek a vendégek, de Mihály két perc alatt duplázott. A Volán simán nyerte a döntőt. A sok kiállítást hozó bronzmérkőzésen – a MOL Liga-fináléjának ismétlésén – a dunaújvárosiak hátrányból fordítva verték a HSC Csíkszeredát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.