Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Negyvenezer forinttal megemelték az olimpiai indulási jogot szerzett sportolók ösztöndíját a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki elnökségi ülésén.
A MOB közleménye szerint arról is döntöttek, hogy az olimpiai "A" szintet elért versenyzők Gerevich-ösztöndíja nem lehet kevesebb mint 100 ezer, a "B" szintet teljesítetteké pedig mint 70 ezer forint. Borkai Zsolt, a MOB elnöke arról tájékoztatta az elnökség tagjait, hogy "megérkezett a Nemzetközi és az Európai Olimpiai Bizottság levele a MOB-nál történt átvilágítás eredményéről, amely kiválóra minősítette a MOB szervezettségét és adminisztrációs munkáját".
Molnár Zoltán főtitkár a szervezet költségvetéséről adott részletes tájékoztatást, s azt mondta, az idei évre a felkészüléshez biztosított támogatásokat már 80 százalékban megkapták a sportági szakszövetségek. "A MOB folyamatosan tájékoztatja a sportolókat a legális teljesítményfokozás lehetőségeiről, a tiltott szerekről, módszerekről, a tiltott teljesítményfokozás egészségre káros hatásairól" – áll a közleményben. "Olimpiai kvalifikációt teljesítő sportolók doppingellenőrzése a kvalifikációt követő 24-48 órán belül folyamatosan történik. A 2011. évben az 1100 mintavételből eddig 770 történt meg."
Kovács István, a londoni előkészítő bizottság vezetője arról számolt be, hogy eddig 66 magyar versenyző szerzett olimpiai kvótát, de ez a létszám a hétvégi öttusa- és koronglövő-világbajnokságon bővülhet. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató a törökországi Trabzonban sorra került Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) elért eredményekről tájékoztatta az elnökséget. A magyar csapat 5 aranyérmet szerzett, ezzel a 49 részt vevő ország közül a hatodik helyen zárt az EYOF éremtáblázatán. Elhangzott, hogy Győr városa arról döntött, bejelenti pályázati szándékát a 2017-es EYOF megrendezésére. A MOB elnöksége döntött az Olimpikon Életútprogram kibővítéséről is, ennek keretében Talmácsi Gábor motorversenyző és Virág Zsolt tornász részesülhet támogatásban.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.