Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Gyenesei Leila annak ellenére olimpiai kvótát szerzett a Magyar Öttusa Szövetség szerint, hogy csak 17. helyen végzett a moszkvai világbajnokság szombati döntőjében.
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, az ötkarikás kvalifikációs szabályzatból azt olvasták ki, hogy mivel a vb-n - ahol három kvótát osztottak - olyan versenyzők végeztek a dobogón, akik már korábban szereztek olimpiai indulási jogot, ezeket a helyeket, európaiakról lévén szó, az öreg kontinens kapja meg. Azaz, a júliusi Eb-ről további három versenyző, a 10., a 11. és a 12. helyezett kap kvótát. Angliában pedig Gyenesei végzett a 12. helyen.
A bonyolult és nem egyértelmű olimpiai kvalifikációs szabályzat ilyen értelmezését a nemzetközi szövetség (UIPM) részéről is megerősítette a technikai bizottság egy tagja.
Pálvölgyi hozzátette, a vb után hivatalos állásfoglalást kérnek az UIPM-től az ügyben. Az Eb-n Tóth Adrienn és Kovács Sarolta már olimpiai kvótát szerzett.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.