Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Cserbenhagyásos gázolás szenvedő alanya lett Kendrick Monk ausztrál úszó, akinek így veszélybe került a londoni olimpiai részvétele.
A 23 éves versenyző kerékpárral közlekedett Brisbane-ben, amikor egy autó elütötte, majd a sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A 200 méteres gyorsúszás specialistájának több helyen eltört a könyöke, felépülése hat-nyolc hétig is eltarthat. Az ausztrál olimpiai válogatót márciusban rendezik.
A pekingi játékokat is megjárt és már hat idény óta stabil válogatott Monk ugyan nem emlékszik a gázolást megelőző pillanatokra, de azt tudja, hogy ő szabályosan haladt kerékpárjával.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.