Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Marat Szafin szerint testvére, Dinara Szafina sérülése olyan súlyos, hogy már nem versenyez többé. A női tenisz világranglista volt éllovasa májusban közölte: olyan komoly hátfájdalmai vannak, hogy ebben az évben már nem játszik.
"Dinara két éve a pekingi viadalon sérült meg, és azóta sem jött rendbe. Mindent megpróbált, de nem javult a helyzet. Mostanra már annyira leromlott, hogy szóba sem jöhet a versenytenisz" - fogalmazott Marat Szafin, aki szintén volt világelső.
Szafina legjobbjaként 2009-ben vezette a rangsort, 12 WTA-viadalt nyert egyesben, de Grand Slam-tornát nem tudott nyerni: a Roland Garroson kétszer (2008, 2009), míg az Australian Openen egyszer (2009) jutott be fináléba, de mindhárom alkalommal kikapott.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.