Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Két hét elteltével szabadlábra helyezik Brenót, a Bayern München brazil futballistáját, akinek a hatóságok szerint köze lehetett ahhoz a tűzesethez, melyben saját otthonának jelentős része leégett.
A városi bíróság csütörtökön mondta ki, hogy a 21 éves hátvéd óvadék ellenében elengedhető.
Breno villája szeptember 20-án hajnalban borult lángokba, a légióst kisebb füstmérgezéssel kórházba szállították, de komolyabb baja nem esett. A tűz miatt mintegy másfél millió eurós kár keletkezett.
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
Egyikük akár negyven év börtönt is kaphat.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.