Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Garázdaság miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek két miskolci futballdrukkert, akik egy nyíregyházi mérkőzés előtt üveggel dobálták meg a hazai csapat szurkolóit. A Nyíregyházi Városi Bíróságon kedden kihirdetett ítélet nem jogerős.
A 18 és 19 éves fiatalt nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettében találta bűnösnek a bíróság, amely az elsőrendű T. Gergőre 1 év 6 hónap, H. Edgárra 1 év börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet végrehajtását mindkettejük esetében 2-2 évre felfüggesztették.
Az október 8-án rendezett Nyíregyháza-Szeged mérkőzés előtt a szegediekhez csapódó miskolci fiatalok a Stadion utcában szóváltásba keveredtek a stadionban lévő helyi drukkerekkel. Mindkét tábor kiabált és kölcsönösen szidalmazta egymást, majd az elsőrendű vádlott egy sörösüveget dobott a kerítésen át a stadionban lévő nyíregyházi szurkolók felé. Az üveg a szurkolók között a földre esett és széttört.
A másodrendű vádlott szintén hangoskodott szurkolótársaival, s közben egy borosüveget hajított a nyíregyháziak felé, a palack a földre esve széttört. Az eset során senki nem sérült meg; a két dobálózót a meccs biztosítására érkezett rendőrök lefogták, majd őrizetbe vették.
A gyorsított eljárásban bíróság elé állított vádlottak közül T. Gergő elismerte bűnösségét. Vallomásában elmondta, hogy az üveget ugyan eldobta, de senkinek sem akart sérülést okozni. Társa a tárgyalás során végig tagadott, állítása szerint nem volt nála semmilyen üveg. A bíróság elutasította védekezésüket, és az intézkedő rendőr vallomását fogadta el.
A bíróság az ítélet indokolásában leszögezte: csak a véletlenen múlt, hogy az eldobott üvegek senkit sem találtak el, s így lett súlyosabb következménye az esetnek.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védelem az elsőrendű vádlott esetében enyhítésért, míg a másodrendűnél felmentésért nyújtott be fellebbezést. A büntetőper a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon folytatódik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.