Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Spanyol sajtóinformáció szerint az UEFA Bajnokok Ligájában címvédő FC Barcelona tíz futballistája szerepel azon az 50 fős előzetes listán, amelyről a 2011-es Aranylabda 23 jelöltjét nevezi meg jövő kedden a nemzetközi szövetség (FIFA) és a France Football magazin.
Az El Mundo Deportivo című napilap keddi számában arról számolt be, hogy az előzetes listán a múlt évben győztes argentin Lionel Messi, valamint tavalyi riválisai, a világ- és Európa-bajnok Xavi és Andrés Iniesta is szerepel. A három Barcelona-játékoson kívül többek között a katalán csapat kapusa, Victor Valdés, a szintén vb-győztes középpályás, Sergio Busquets, és a csatár Pedro is helyet kapott a listán, amelyről hiányzik viszont a világbajnok spanyol együttesből Sergio Ramos (Real Madrid), Fernando Torres (Chelsea) és Juan Mata (Chelsea).
A lap információi szerint egyetlen olasz futballista, Antonio di Natale, az Udinese csapatkapitánya szerepel az előzetes névsorban, amelyen többek között a Bayern München négy labdarúgója, Bastian Schweinsteiger, Philipp Lahm, Thomas Müller és Mario Gomez, a Real Madrid két játékosa, Mesut Özil és Sami Khedira, valamint a Lazio német válogatott csatára, Miroslav Klose is rajta van. A három döntőst december 5-én nevezik meg, a győztes kilétére pedig a január 9-én, Zürichben sorra kerülő FIFA-gálán derül fény.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.