Nem játszhat a görög válogatott Németországban

Németországban akarták megrendezni a görög-román futballmeccset, ám biztonsági okokból erre nem kerülhet sor.

  • MTI MTI
Nem játszhat a görög válogatott Németországban

A német szövetség nem járult hozzá ahhoz, hogy görög-román barátságos labdarúgó-mérkőzést rendezzenek Németországban. A kérést a görög szövetség fogalmazta meg, amely november 15-én Reutlingenben bonyolította volna le az összecsapást, mivel ott jelentős görög kisebbség él. Német részről biztonsági kockázattal magyarázták az elutasítást.

A görögök továbbra is külföldi helyszínt keresnek a találkozónak, a következő célpont Ausztria. Az Európa-bajnoki részvételt kiharcoló görög válogatott négy nappal korábban, 11-én hazai földön lép pályára az orosz nemzeti csapat ellen.

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.