"Ennek hamarosan meg kell történnie. Minden jól alakul, a felek egyetértenek a feltételeket illetően, már csak az aláírások hiányoznak" - idézte hétfői számában a De Telegraaf című lap Rob Jansent, a szakember ügynökét.Az újság úgy tudja, hogy az új szerződés 2016-ig szól majd és nem fog tartalmazni semmilyen "elengedési" záradékot arra az esetre, ha az 59 éves tréner menet közben egy nagy klubtól kapna ajánlatot. A közelmúltban a PSV Eindhoven igyekezett megnyerni az edzőt, akit jelenlegi kontraktusa jövő nyári lejárta után alkalmazott volna.A szövetségi kapitányi posztot Marco van Bastentől 2008-ban átvevő van Marwijk, aki tavaly vb-döntőbe vezette csapatát, így várhatóan a 2014-es, brazíliai világbajnokságon, illetve a 2016-os Eb-n is a holland nemzeti csapat kispadján ül majd. Az Oranje a magyarok csoportjából jutott ki a jövő évi, lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstornára.
Sokáig maradhat a posztján a holland szövetségi kapitány
Holland lapértesülés szerint jövő nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítására készül Bert van Marwijk, a világbajnoki ezüstérmes holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.