A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Több tízezer lengyel szurkoló, sőt még a köztársasági elnök is kifogásolja, hogy a labdarúgó-válogatott tagjai a címerállat, a sas nélküli mezben játszanak.
Az új mezt múlt pénteken, az olaszok elleni barátságos találkozón viselték először a futballisták, és a tervek szerint a magyarok elleni ma esti, poznani összecsapáson is ebben a dresszben lépnek majd pályára.
Bronislaw Komorowski államfő - és több tízezer honfitársa - magyarázatot vár a Lengyel Labdarúgó Szövetség illetékeseitől arra, hogy miért "tűnt el" az ezüst, koronás sas a mezről.
A jövő évi Európa-bajnokságnak az ukránokkal közösen otthont adó lengyelek a múlt pénteki 2-0-ás vereség alkalmával Wroclawban fehér mezt viseltek, amelynek bal oldalán a lengyel szövetség új - körvonalaiban a sast is ábrázoló - emblémája kapott helyet.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.