A 62 éves Bin Hammam korábban már azért is fellebbezett a CAS-nál, hogy visszaszerezze az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöki posztját, ugyanis álláspontja szerint a FIFA eltiltása nem volt jogerős, ám a lausanne-i székhelyű szervezet végül elutasította kérvényét. Bin Hammam most a FIFA szankciója ellen fellebbezett, ám új ügyének tárgyalását egyelőre nem tűzték ki.
Nem nyugszik bele a FIFA-eltiltásba Bin Hammam
Ismét a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul Mohamed Bin Hammam katari sportvezető, akit örökös eltiltással sújtott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mivel bizonyítottnak látta, hogy elnökjelöltként a FIFA májusi, tisztújító közgyűlése előtt voksokat próbált vásárolni győzelme érdekében.

Meghalt Keresztes Tibor, Cintula, az első magyar DJ
Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a Pokorni Zoltán vezette hegyvidéki önkormányzat a kormány propagandáját
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.