A magyar szövetség arról tájékoztatta csütörtökön, hogy a szakember írásban jelezte, hogy távozni szeretne, mivel külföldön kapott munkát. A szövetség ezt elfogadta. A tavaly októberben kinevezett Keller utódját rövid időn belül kijelölik. A magyar Fed Kupa-csapat - melyet most másodjára vezetett Keller - az Euro-afrikai zóna I. csoportjában egy győzelemmel és két vereséggel zárta szereplését februárban.
Lemondott Keller László tenisz Fed Kupa-kapitány
Lemondott posztjáról Keller László, a női teniszezők Fed Kupa-kapitánya.
Itt vannak a felvételi ponthatárok
Rekordmennyiségű diák jelentkezett egyetemi képzésre, este nyolc órakor kiderült kit, hova vesznek fel.
eduline.hu Felvételi 2026: itt nézheted meg az összes ponthatárt egy helyen
Az egyetemre jelentkezők 72 százalékát vették fel
Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában
Sulyok Tamás a hivatal munkatársainak felkészültségét dícsérte a találkozón.
Romsics Ignác történésszel találkozott Magyar Péter és Ruff Bálint
A történészt Ungváry Krisztián és Veiszer Alinda is szívesen látná az ország köztársasági elnökeként.
Letartóztatták Hankó Balázs egykori kabinetfőnökét
Kajakozó Gasly, rollerező Sainz és hűséges szurkolók százai a Hugaroringen – fotókon az F1-es hétvége nulladik napja
Állami cégnél kapott munkát a Nemzeti Védelmi Szolgálat leváltott főigazgatója
Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában
Magyar Péterék felülvizsgálnák az Állami Számvevőszék működését, mire a szervezet jelezte: ez nem így működik
Videó: Orbán Viktor fapadosra ült, egy nő elsírta magát, úgy meghatódott tőle
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Meglepő összefüggést találtak a levegőszennyezés és az elhízás között
Joseph duplájával nyert a Fradi a Twente ellen
A magyar csapat egygólos előnnyel várja a hazai visszavágót.