Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A Bajnokok Ligája döntőjében bíráskodott Kassai Viktor volt 2011 legjobb játékvezetője a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.
A magyar sípmester - aki tavalyelőtt a világbajnokságon elődöntőt vezetett - a 2010-ben első angol Howard Webbet előzte meg a szavazáson, míg a harmadik a klubvilágbajnokság fináléjában közreműködött üzbég Ravsan Irmatov lett.
A szervezet honlapja szerint a szavazáson 80 ország szakértője vett részt, s a 36 éves tatabányai születésű bíró nagy fölénnyel lett első. Az IFFHS szerint Kassai 2011-ben rendszeresen kiemelkedően vezetett, s folyamatosan javuló teljesítményével érdemelte ki a világ legjobb játékvezetőjének járó elismerést, melyet 25. alkalommal hirdetett ki az IFFHS.
Kassai Viktor, aki egy évvel korábban az ötödik volt a rangsorban, a szervezet idei gáláján veheti majd át a legjobbnak járó Arany IFFHS Trófeát.
Előtte egyetlen magyar bírónak, Puhl Sándornak sikerült kiérdemelnie ezt a címet: az 1994-vb-döntő, illetve az 1997-es Bajnokok Ligája finálé játékvezetőjének sorozatban négyszer (1994-1997) ítélték a legjobbnak.
A játékvezetők raglistája:
--------------------------
1. Kassai Viktor 138 pont
2. Howard Melton Webb (angol) 103
3. Ravsan Irmatov (üzbég) 97
4. Wolfgang Stark (német) 67
5. Frank De Bleeckere (belga) 63
6. Massimo Busacca (svájci) és
Carlos Valesco Carballo (spanyol) 40
8. Nicola Rizzoli (olasz) 29
9. Jorge Luis Larrionda (uruguayi) 27
10. Sálvio Spinola Fagundes Filho (brazil) 23
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.