Szepesi György a magyar sportsajtó halhatatlanja lett

A Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat vehette át Szepesi György a Magyar Sportújságírók Szövetségétől (MSÚSZ) kedden.

  • MTI MTI
Szepesi György a magyar sportsajtó halhatatlanja lett

Az idén alapított elismerést - amelynek első kitüntetettje a 90. születésnapját február 5-én ünnepelt legendás sportriporter - Pajor-Gyulai László, az MSÚSZ elnöke adta át. 

Szepesi György 1945-ben lett a Magyar Rádió munkatársa, egy nyilatkozata szerint azért, mert belátta, hogy a futballpályán messze nem olyan tehetséges, mint Puskásék. Az angyalföldi grundokon ismerkedett meg a focival, és bár alsóbb osztályban 1934-től 61-ig igazolt játékos volt, jóval többet tett a magyar labdarúgásért a pálya széléről. Összesen 14 futball-világbajnokságról tudósított, de otthon volt más sportágakban is, ezt többek között 15 olimpián bizonyíthatta riporterként. Egy híján éppen félszáz magyar olimpiai aranyérem megszületéséről számolhatott be a helyszínről. 

Ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter végig együtt él a játékkal, a csapattal, a versenyzővel, lelkesen, magas hőfokon azonosul a történésekkel, együtt örül a sikernek, a győzelemnek, s kesereg balsiker, vereség esetén.

 

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.