szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Felgyógyult a rákos betegségből, így márciusban már újra versenyez Alisza Klejbanova, az oroszok korábbi Top20-as teniszezője.

A 22 éves játékos tavaly júliusban jelentette be, hogy Hodgkin-limfómával - azaz a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos burjánzásával - kezelik. Most a női viadalokat szervező WTA honlapján közölte, hogy olaszországi gyógykezelése sikeres volt, az orvosai elégedettek az állapotával, ő maga pedig nagyszerűen érzi magát. 

Az egyéniben két tornán diadalmaskodó Klejbanova szabadkártyával indulhat a március 20-án rajtoló miami viadalon. A világranglistán jelenleg a 167. helyen áll, ám betegsége előtt, 2011 februárjában még a huszadik volt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Messze nem Trumpé volt az USA történetének legbotrányosabb elnökválasztása

Messze nem Trumpé volt az USA történetének legbotrányosabb elnökválasztása

A GM egymillió kanadai dollárból fogna a furgon gyártásába, amivel forradalmasítanák a fuvarozást

A GM egymillió kanadai dollárból fogna a furgon gyártásába, amivel forradalmasítanák a fuvarozást

Egyre többen kapnak átlag feletti nyugdíjat

Egyre többen kapnak átlag feletti nyugdíjat