szerző:
MTI

Megvédte világbajnoki címét három világszervezetnél Vlagyimir Klicsko: az ukrán bokszoló pályafutása ötvenhtedik győzelmét szerezte meg ötvenedik kiütésével.

Vlagyimir Klicsko szombat este a francia Jean-Marc Mormeck ellen tette kockára Düsseldorfban a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú világbajnoki öveit.

©

Az ifjabb Klicsko-fivér (56 győzelem, 3 vereség), aki négy évvel fiatalabb és 17 centivel magasabb kihívójánál (36 győzelem, 4 vereség) a negyedik menetben ütötte ki ellenfelét, aki mindvégig mély kettős fedezékben nyomult előre, de gyakorlatilag értékelhető ütést nem mért az ellenfelére.

Mormeck először a második menet közepén került padlóra, de folytatni tudta a mérkőzést. A második kiütés után azonban a bíró nem engedte tovább a küzdelmet, amivel Mormeck - mint később mondta - nem értett egyet, mert folytatni akarta.

A mérkőzés után Vlagyimir bátyja, Vitalij bejelentette, hogy legközelebb a brit David Haye-el áll szorítóba. Haye tavaly októberben bejelentette, hogy visszavonul, miután Vlagyimir elvette tőle a WBA övét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Így fest a levegőből a Borkai-birtok – videó

Így fest a levegőből a Borkai-birtok – videó

A választások előtt is tisztelgett egy számmal a hatos lottó

A választások előtt is tisztelgett egy számmal a hatos lottó

Kiderült, miért nő rohamosan a rosszul látók száma

Kiderült, miért nő rohamosan a rosszul látók száma

Ha balhé van, 15 perce van a rendőrségnek kiérni a szavazóhelyiségbe

Ha balhé van, 15 perce van a rendőrségnek kiérni a szavazóhelyiségbe

Skócia mint EU-tag?

Skócia mint EU-tag?

Radar360 extra: magas a részvétel, leszavaztak a jelöltek, Orbánt Borkairól kérdezték

Radar360 extra: magas a részvétel, leszavaztak a jelöltek, Orbánt Borkairól kérdezték