Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Nem nagy játékot, küzdelmet hozott a két BL-óriás milánói meccse. A Barcelona kihagyta kevés helyzetét, a Milan pedig nem jutott el az ellenfél kapujáig a második félidőben. A Bayern München idegenben verte az Olympique Marseille-t és hangolhat a Real Madrid elleni elődöntőre.
|
A két csapat parázs csoportmeccsét ígérte a nyitány, Robinho a meccs legelején ziccerbe került, de úgy meglepődött az elé pattanó labdán, hogy fölé bikázta. Senki nem zavarta.
Messi első villanása egy kiharcolt szabadrúgás volt, a második már egy helyzet, Abbiati védett, bár kijött róla a labda. A 20. percben jött a Milan második - utóbb kiderült, kb. utolsó - nagy helyzete, Seedorf remek passzából Ibrahimovoc szemben a kapuval Valdesbe lőtt.
A Barcelona szokása szerint eldugta a labdát, olykor percekig csak náluk volt, de a Milan zárt védekezését nem tudták feltörni. A 26. percben viszont ez csak Abbiatin múlt, a kapus pazarul ért le Xavi ziccerénél.
Az olaszok védői vetődtek, csúsztak, ha kellett, a híres talján védekezés iskolapéldája volt a Milané: a széleket átadtták, Dani Alves kedvére futhatott fel, de középen minden területet elzártak.
A meccs élvezeti foka a második félidőben, amikor már Guardiola csapata se volt olyan meggyőző mezőnyben, alaposan visszaesett. Messi szinte eltűnt, ahogy a túloldalon Ibrahimovic is.
A 77. percben így is majdnem gólt lőtt a Barcelona, de Ambrosini ezúttal is bele tudott vetődni Messi lövésébe. A szögletet Puyol fejelte mellé.
Az utolsó esemény Tello helyzete volt, a cserecsatár az Abbiatiról kipattanó Messi-lövésről maradt le egy hajszállal (avagy: sokadszor is a védők voltak gyorsabbak).
Nagyot harcolt a Milan, megfogta a favoritot, de támadójáték nélkül bajos lesz továbbjutnia. A Barcelona 29 meccs után nem tudott gólt lőni a BL-ben, ebbe kapaszkodhatnak Allegri játékosai a visszavágóig.
Amely akkor lesz majd érdekes, ha hamar gól születik.
A másik mérkőzésen a Bayern München Gomez és Robben góljaival 2-0-ra nyert Marseille-ben és alighanem le is tudta a párharcot. Készülhetünk a Bayern München - Real Madrid "klasszikusra" az elődöntőben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.