A portugál tréner erről egy interjúban beszélt. Neve azzal kapcsolatban merült fel (ismét) Milánóban, hogy a héten menesztették az Inter kispadjáról Claudio Ranierit.
Mourinho jelenleg a Real Madriddal próbálja megszerezni a spanyol bajnoki címet és a BL-trófeát, 2010-ben az Interrel minden sorozatban első lett.

Mourinho az Inter edzőjeként
AP
„Az Inter az otthonom, s egy napon talán visszatérek oda. Szorítok a csapatnak, és mint minden más szurkoló, én is szomorú vagyok, de remélem, a következő idényben jobban fog menni nekik. Sajnálom Ranierit. Bíztam benne, hogy az ő irányításával jöhetnek az eredmények, de hát ilyen a futball" – nyilatkozta most Mourinho.
A 2010-es BL-döntő után Mourinho sírva búcsúzott több Inter-játékostól, a szurkolók pedig azóta is visszavárják.
Claudio Ranierivel olaszországi munkássága alatt több szócsatája is volt, ezek eredete Angliába nyúlik vissza, mert annak idején Ranierinek Mourinho érkezése miatt kellett mennie a Chelsea-től.