szerző:
MTI

Egy francia bíróság véget vetett David Ginola és Gerard Houllier 19 éve tartó ellenségeskedésének, miután elutasította azt a keresetet, amelyet a futballista becsületsértés és rágalmazás miatt indított korábbi szövetségi kapitánya ellen.

A bíróság arra hivatkozott, hogy "szabálytalanságokat" talált a Tottenham Hotspur és a Newcastle United korábbi francia válogatott játékosának keresetében - mondta Jean-Claude Guidicelli, Houllier ügyvédje.

A francia nemzeti csapat nem jutott ki az 1994-es világbajnokságra, miután az utolsó selejtezőmérkőzésen, hazai pályán 2-1-re kikapott Bulgáriától.

Houllier akkor Ginolát hibáztatta az utolsó pillanatban kapott gól miatt, a szakember állítása szerint ugyanis a bolgároknak a szélső rossz beadása után nyílt lehetőségük ellentámadást vezetni a 90. percben. Emiatt Ginola pert indított ellene.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megölte hároméves gyermekét egy kunszentmártoni nő

Megölte hároméves gyermekét egy kunszentmártoni nő

Picit hibrid és nagyon biturbó V8 a Mercedes legnagyobb divatterepjárója

Picit hibrid és nagyon biturbó V8 a Mercedes legnagyobb divatterepjárója

Erős földrengés rázta meg Laoszt és Thaiföldet

Erős földrengés rázta meg Laoszt és Thaiföldet

Letartóztattak egy orosz bankárt Magyarországon

Letartóztattak egy orosz bankárt Magyarországon

Bolgár-magyar meccs lesz az Eb-ért, majd Izland vagy Románia jöhet

Bolgár-magyar meccs lesz az Eb-ért, majd Izland vagy Románia jöhet

Lerágták Észtországot a patkányok a netről

Lerágták Észtországot a patkányok a netről