szerző:
nso.hu/hvg.hu

Német sajtóinformációk szerint a Bayern München és a Real Madrid keddi Bajnokok Ligája-elődöntő mérkőzése után a bajorok öltözőjében összeverekedett egymással Franck Ribéry és Arjen Robben, a hazaiak két legnagyobb sztárja. A hír azért is érdekes, mert a meccset a Bayern nyerte 2-1-re.

A Sport Bild információi szerint a francia Ribéry és a holland Robben az első félidő hajrájában a Real tizenhatosa előtt megítélt szabadrúgáson veszett össze. A két sztár már a pályán is veszekedett egymással, a pontrúgást végül a csapat harmadik bombázója, Toni Kroos végezte el.

Ribéryt és Robbent a társaknak kellett szétválasztaniuk, amint a szóváltásuk tettlegességig fajult.

Itt még jóban vannak
©

Az esetről hallva a klub vezetősége maga elé rendelte a két renitenst, akiket kihallgattak, majd a csapat összeült, és közölték a játékossokkal, hogy mindenki felejtse el a történteket, mert ha ez nyomot hagy a csapatban, arra a BL-siker is rámehet.

Azaz a jövő heti madridi visszavágón várhatóan ismét mindketten ott lesznek a pályán.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Rejtélyes tulajdonos vette át Szíjj László részvénycsomagját az MKB-ban

Rejtélyes tulajdonos vette át Szíjj László részvénycsomagját az MKB-ban

Havi 850 ezret kap tanácsadásért a minisztériumtól Újiráz plébánosa

Havi 850 ezret kap tanácsadásért a minisztériumtól Újiráz plébánosa

Ne lepődjön meg, ha holnap hajnalban 8 fokra ébred

Ne lepődjön meg, ha holnap hajnalban 8 fokra ébred

Óriásplakátokon kell megköszönni a kormánynak a hotelekre adott százmilliókat

Óriásplakátokon kell megköszönni a kormánynak a hotelekre adott százmilliókat

Marabu FékNyúz: Példakép

Marabu FékNyúz: Példakép

A szakszervezet szerint a mentősök egy részének csak látszólagos béremelés jutott

A szakszervezet szerint a mentősök egy részének csak látszólagos béremelés jutott