Minden második olimpikont ellenőrzik majd Londonban

Hatezernél több doppingmintát elemez a nyári játékok idején a londoni olimpia hivatalos laboratóriuma, amelynek "darabszámára" hivatalosan is engedélyt adott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA.

  • MTI MTI
Minden második olimpikont ellenőrzik majd Londonban

A program szerint átlagban minden második sportoló számíthat vizsgálatra, és a WADA szerint a tiltott segítséghez folyamodók okkal tarthatnak attól, hogy rajta vesztenek.

"A doppingolók jó ha tudják, hogy várhatóan nem ússzák meg az ellenőrzést, és minden olyan tudományos eszközt és módszert bevetünk, amellyel a csalók leleplezhetők" - szögezte le John Fahey WADA-elnök hétfői nyilatkozatában.

A hivatali optimizmusnak ellentmondva egy német doppingszakember ugyanakkor azt állítja, hogy a jelenlegi tesztekkel képtelenség kimutatni az összes doppingszert.

"Legalább száz olyan újfajta szer létezik, amely hatásában hasonló, szerkezetileg azonban eltér az EPO-tól, ám ezeknek használóit a mostani EPO-tesztekkel nem lehet lebuktatni" - jelentette ki Mario Thevis egy londoni konferencián.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.