Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A San Diegó-i La Jollában zajló atlétikai viadalon Fazekas Róbert 65.14 métert ért el diszkoszvetésben, így teljesítette célját, és megdobta az olimpiai A-szintet - írja a nyugat.hu.
Harmadik versenyén állt dobókörbe az Amerikai Egyesült Államokban edzőtáborozó Fazekas Róbert, aki az első két versenyén centikkel maradt el a kiküldetéshez szükséges szinttől. A San Diego-i La Jolla-ban viszont már elsőre 65 méter, 14 centimétert dobott.
"Amiért jöttem, teljesítettem, örülök neki, hogy megvan a szint, és elkezdhetek megint dolgozni, hogy teljesüljön a végső cél, hogy ott lehessek a londoni olimpián a fináléban. Ez egy kemény dió volt, de örülök, hogy túl vagyok rajta. Mindig az ilyen kötelező feladatok a legnehezebbek" - mondta Fazekas a nyugat.hu-nak.
Fazekas a kvalifikációt érő dobás után többet már nem is állt dobókörbe, mert kimerítette a várakozás.
"Mivel nem tudtuk pontosan, mikor kezdődik a verseny, a rengeteg dobó miatt már délben itt voltunk a pályán. A 40 dobó miatt pedig fél ötkor került rám a sor. Nem tagadom, teljesen leszívott fejben a várakozás, ráadásul három dobás után újabb bemelegítés következhetett volna, mert a legjobb kilencnek egy új döntőt is rendeztek volna. Megmondom őszintén, ezt kivárni már nem volt lelki erőm. Köszönöm mindenkinek, akik segítették, hogy a csoporttal eljöjjünk San Diegoba, nagyon fontos két hét volt ez a londoni felkészülés során".
A szintet érő dobás:
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.