50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A szám többszörös világbajnoka, a tavalyi szülése után most visszatérő, szűk két év után újra versenyző Douchev-Janics Natasa nyerte a női K-1 200 m vasárnapi döntőjét a kajakosok és kenusok első ötkarikás válogatóján, Szegeden.
Másodikként a 2006-ban ebben a számban szintén vb-aranyérmes Paksy Tímea ért a célba, míg a harmadik Fazekas Krisztina lett.
A második fordulóra június 15-17-én kerül sor ebben a számban. Ha akkor ismét a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics győz, eldől a küzdelem, ha nem, ráadásverseny, úgynevezett szétlövés határoz a londoni indulóról.
Ez a táv most debütál majd az ötkarikás programban.
Eredmények (a szövetség honlapja alapján):
női K-1 200 m:
1. Douchev-Janics Natasa (Démász-Szeged) 39.474 mp
2. Paksy Tímea (MTK) 39.824
3. Fazekas Krisztina (Graboplast-Győr) 40.854
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
Egyelőre egyetlen óvópedagógus érintett a Mackós óvodában.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.