2020-as olimpia: a jelentkezők egy részét a héten kiszórják

Ötről háromra vagy négyre csökken azon városok listája, amelyek versenyben maradnak a 2020-as nyári olimpia megrendezéséért.

  • MTI MTI
2020-as olimpia: a jelentkezők egy részét a héten kiszórják

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága szerdától péntekig ülésezik a kanadai Québec Cityben, és ekkor döntenek arról - vélhetően már az első napon -, hogy az Isztambul, Madrid, Tokió, Doha, Baku ötösből melyik három vagy négy váljon hivatalos kandidáló várossá, és kezdhesse meg a jövő szeptemberig, a helyszínkijelölő Buenos Aires-i közgyűlésig tartó pályázati kampányát.

Amint Thomas Bach NOB-alelnök jelezte: nehéz döntés előtt állnak, hiszen a múltban is nagyon nehéz volt 7-8 évre előrelátni, de a mostani helyzetben még nehezebb. Hozzátette, már annak örülnénk, ha a mostani év végéig látnának, miként fog akkor állni a világ.

Denis Oswald, a végrehajtó bizottság tagja utalt rá, elsősorban nem is az a kérdés, hogy hányan maradnak versenyben, hanem hogy hol kell a legkevesebb rizikóval szembenézni. Az öt jelentkezőt már a NOB ellenőrző bizottsága feltérképezte, jelentést írt, amelyet a végrehajtó bizottságnak átadott, s ez alapján szűkítik a listát.

Mindegyik város pályázott már: Madrid sorozatban harmadszor, Tokió sorozatban másodszor, Isztambul összességében ötödször jelentkezett, míg Doha és Baku a 2016-os játékok előszűrőjén vérzett el. Problémák mindenhol vannak. Madridnak a mély spanyol gazdasági válság, Tokiónak az országot sújtó tavalyi földrengés és szökőár, Dohának a hőség és az esetleges októberi rendezés, Isztambulnak az esetleges 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra való jelentkezés, Bakunak pedig a kevés sportesemény-szervezési tapasztalat miatt lehetnek gondjai.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.