A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A váltófutás során először hétfőn kialudt az olimpiai láng, amely harmadik napja van úton Nagy-Britanniában, s a július 27-ei megnyitón lobban majd fel a londoni Olimpiai Stadionban.
A szervezők szerint a fáklyának az a része hibásodott meg, amely a tüzet táplálja. A lángot éppen a 23 éves, kerekesszékes tollaslabdázó David Follett vitte Exeter és Taunton között, Anglia dél-nyugati részén, amikor az eset történt. A fáklyát korábban a BMW müncheni klímaközpontjában tesztelték azzal a céllal, hogy minden időjárási körülmény között működjön.
"Nem szokatlan, hogy kialszik a láng. Ennek több oka is lehet, például az erős szél is" - írta közleményében a játékok szervezőbizottsága, a LOCOG. Egy szóvivő közölte: az ilyen esetekre felkészülve, a fáklyavivőt követve, egy autóban ott volt az úgynevezett "anyaláng", amelyből néhány percen belül újragyújtották a fáklyát, a staféta pedig folytatódott.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.