A Crystal Palace Nemzeti Sportközpontban megtartott szerdai sorsoláson eldőlt, hogy Mocsai Lajos együttese a nehezebb, B jelű csoportban szerepel majd. A spanyolok a legutóbbi olimpián - akárcsak a világbajnokságon - bronzérmesek voltak, míg a horvátok Pekingben negyedikek lettek, a legutóbbi Európa-bajnokságon pedig bronzérmet szereztek.Kemény ellenfélnek ígérkezik a szerb együttes is, amely a januári kontinensviadalon hazai közönsége előtt döntőt játszott, s éppen attól a dán csapattól kapott ki, amellyel Londonban szintén együtt szerepel. Papíron a legkönnyebb ellenfél az Ázsia-bajnok dél-koreai gárda lehet, amely Pekingben nyolcadik volt.Szenzációs csoportba kerültünk, ezen az ágon nincs egyetlen gyengébb képességű csapat sem" - nyilatkozta az MTI-nek Mocsai Lajos szövetségi kapitány. "A spanyol, a dán és a horvát válogatott kiemelkedik a mezőnyből, s úgy gondolom, hogy a negyeddöntőt érő negyedik helyért a szerb, a koreai és a magyar csapat egyenlő feltétellel harcol. A magunk lehetőségeihez képest mindent megteszünk, hogy a hátralévő közel két hónapban a lehető legjobban felkészüljünk minden idők egyik legerősebb olimpiai tornájára."
Nehéz csoportba kerültek a férfi kézisek az olimpián
A magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyol, a horvát, a szerb, a dán és a dél-koreai csapattal került azonos csoportba a londoni olimpián.
A szemet gyönyörködtető török szárnyalásról kiderült, hogy ócska piramisjáték
Akár el is vesztheti feltörekvő piaci státuszát Törökország a hatalmas vagyonkezelői fiaskó miatt, amely közel félmillió károsultnak több tízmilliárd dollárnyi kárt okozott.
Lesz-e Orbán Viktornak „Elba-pillanata”?
A történelmi analógiák arra tanítanak bennünket, hogy a karizmatikus vezetők gyakran éppen akkor tűnnek a legerősebbnek, amikor tekintélyük már erodálódni kezd.